Tanfolyamok

Tanfolyamok

613 tanfolyam elérhető
See
Haladó

Háztartásvezető tanfolyam

A háztartásvezető tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

224.990 Ft

Háztartásvezető tanfolyam

450 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Háztartásvezető tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Mezőgazdasági munkás tanfolyam

A mezőgazdasági munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Mezőgazdasági munkás tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Mezőgazdasági munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
-59%
Haladó

Aranykalászos gazda tanfolyam

Az Aranykalászos gazda tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

99.000 Ft239.990 Ft

Aranykalászos gazda tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Aranykalászos gazda tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kerti munkás tanfolyam

A kerti munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Kerti munkás tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a kerti munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Növényházi munkás tanfolyam

A növényházi munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

159.990 Ft

Növényházi munkás tanfolyam

300 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Növényházi munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Erdőművelő tanfolyam

Az erdőművelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

134.990 Ft

Erdőművelő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az erdőművelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Állatgondozó tanfolyam

Az állatgondozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Állatgondozó tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az állatgondozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Betonacél-szerelő tanfolyam

A Betonacél-szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatja a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Betonacél-szerelő tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Betonacél-szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Gipszkarton szerelő tanfolyam

A Gipszkaron szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatja a szakirányának …

259.990 Ft

Gipszkarton szerelő tanfolyam

550 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Gipszkarton szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Gépi vakoló tanfolyam

A Gépi vakoló tanfolyam egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a …

239.990 Ft

Gépi vakoló tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Gépi vakoló tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Falazó kőműves tanfolyam

A Falazó kőműves egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak …

449.990 Ft

Falazó kőműves tanfolyam

960 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Falazó kőműves tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szobafestő tanfolyam

A Szobafestő tanfolyam egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakiránynak …

239.990 Ft

Szobafestő tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szobafestő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Zsaluzó, állványozó tanfolyam

A Zsaluzó, állványozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

419.990 Ft

Zsaluzó, állványozó tanfolyam

900 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Zsaluzó, állványozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Konzervgyártó tanfolyam

A Konzervgyártó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

169.990 Ft

Konzervgyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Konzervgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Keksz- és ostyagyártó tanfolyam

A keksz-és ostyagyártó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

169.990 Ft

Keksz- és ostyagyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Keksz-és ostyagyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Asztalosipari szerelő tanfolyam

Az Asztalosipari szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Asztalosipari szerelő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Asztalosipari szerelő szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Faiskolai kertész tanfolyam

A faiskolai kertész tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

169.990 Ft

Faiskolai kertész tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a faiskolai kertész tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Sütőipari és gyorspékségi munkás tanfolyam

A Sütőipari és gyorspékségi munkás egy olyan képzés, ahol a …

169.990 Ft

Sütőipari és gyorspékségi munkás tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Sütőipari és gyorspékségi munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Húskészítmény gyártó tanfolyam

A Húskészítmény gyártó tanfolyam egy olyan képzés, ahol a …

134.990 Ft

Húskészítmény gyártó tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Húskészítmény gyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Sörgyártó tanfolyam

A Sörgyártó tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő …

169.990 Ft

Sörgyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Sörgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Üdítőital-ipari termékkészítő tanfolyam

Az Üdítőital-ipari termékkészítő tanfolyam egy olyan képzés, ahol a …

134.990 Ft

Üdítőital-ipari termékkészítő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Üdítőital-ipari termékkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Élelmiszeripari csomagológép kezelő tanfolyam

Az Élelmiszeripari csomagológép kezelő tanfolyam, egy olyan képzés, ahol a …

169.990 Ft

Élelmiszeripari csomagológép kezelő tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Élelmiszeripari csomagológép kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Csokoládétermék gyártó tanfolyam

A Csokoládétermék gyártó tanfolyam, egy olyan képzés, ahol a részvevő …

169.990 Ft

Csokoládétermék gyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Csokoládétermék gyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Pincemunkás tanfolyam

A Pincemunkás tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő megtanulja …

144.990 Ft

Pincemunkás tanfolyam

280 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Pincemunkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Süteménykészítő tanfolyam

A Süteménykészítő tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő megtanulja …

249.990 Ft

Süteménykészítő tanfolyam

500 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Süteménykészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Tejipari munkás tanfolyam

A Tejipari munkás tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő …

239.990 Ft

Tejipari munkás tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Tejipari munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szőlőfeldolgozó tanfolyam

A Szőlőfeldolgozó tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő megtanulja …

144.990 Ft

Szőlőfeldolgozó tanfolyam

280 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szőlőfeldolgozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Villamosipari előkészítő tanfolyam

A Villamosipari előkészítő tanfolyam egy olyan képzés, ahol a részvevő …

204.990 Ft

Villamosipari előkészítő tanfolyam

5.0/5
(1 rating)
400 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Villamosipari előkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Táncos II. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam

A klasszikus balett táncos, olyan egyetemes műveltséggel, magasfokú mozgáskultúrával, tánctechnikai …

Ft

Táncos II. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam

Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Táncos II. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népzenész II. (Népi énekes) tanfolyam

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja …

314.990 Ft

Népzenész II. (Népi énekes) tanfolyam

650 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész II. (Népi énekes) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Képző- és iparművészeti munkatárs (Festő) tanfolyam

A Képző- és iparművészeti munkatársként képesítést szerzett festő széleskörű rajzi- …

479.900 Ft

Képző- és iparművészeti munkatárs (Festő) tanfolyam

900 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Képző- és iparművészeti munkatárs (Festő) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető – Housekeeping -Stewarding tanfolyam

A Housekeeping-Stewarding területet vezető személy, a szálláshely motorja. A beosztottak, takarítást …

119.990 Ft

Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető – Housekeeping -Stewarding tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Tisztítás-technológiai szolgáltatásvezető – Housekeeping -Stewarding tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szállodai recepciós tanfolyam

Szállodai recepciós szakképesítéssel betölthető munkakör a szálláshely földszinti munkaköreinek hármas …

109.900 Ft

Szállodai recepciós tanfolyam

200 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szállodai recepciós tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Sportedző (snowboard sportágban) tanfolyam

A snowboard edző szakember, célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a …

149.900 Ft

Sportedző (snowboard sportágban) tanfolyam

230 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Sportedző (snowboard sportágban) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Vasúti pályamunkás tanfolyam

Munkáscsapatban, munkavezető, építésvezető vagy pályamester irányítása mellett közreműködik vasúti alépítmény …

84.990 Ft

Vasúti pályamunkás tanfolyam

120 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vasúti pályamunkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Gyógyszeripari szaktechnikus tanfolyam

A gyógyszeripari szaktechnikus önállóan vagy gyógyszerész illetve vegyész, vegyészmérnök irányításával …

169.900 Ft

Gyógyszeripari szaktechnikus tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Gyógyszeripari szaktechnikus tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam

A testépítés-fitness sportoktató szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja az …

219.900 Ft

Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam

190 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Sportoktató (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Műszeres analitikus tanfolyam

A műszeres analitikus önállóan vagy magasabban képzett szakember irányításával kutató, …

169.900 Ft

Műszeres analitikus tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Műszeres analitikus tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus tanfolyam

A vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus a vegyész technikusi szakma ráépülő szakképesítése. …

159.900 Ft

Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vegyipari rendszerüzemeltető szaktechnikus tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Vezető pirotechnikus tanfolyam

A vezető pirotechnikus tevékenysége a pirotechnikai anyagok és termékek tervezése …

169.900 Ft

Vezető pirotechnikus tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vezető pirotechnikus tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyam

A szállodahajó, szállodai személyzet szakképesítés integrált alapismereteket nyújt az egyes …

349.900 Ft

Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyam

800 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szállodahajós, szállodai személyzet tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (cimbalom) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (cimbalom) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (cimbalom) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zene szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Sportedző (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam

A testépítés fitness sportedző szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja …

149.900 Ft

Sportedző (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Sportedző (testépítés-fitness sportágban) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Népzenész II. (Ütős)

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja táncegyüttesek …

314.990 Ft

Népzenész II. (Ütős)

650 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész II. (Ütős) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Infokommunikációs altiszt) tanfolyam

A Kisalegység vezető, csoportparancsnok, (Infokommunikációs altiszt) ismeri a Magyar Honvédségben …

259.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Infokommunikációs altiszt) tanfolyam

526 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Infokommunikációs altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Informatikai altiszt) tanfolyam

Az Kisalegység vezető, csoportparancsnok (informatikus altiszt) elvégzi az általános szoftvertelepítési-, …

259.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Informatikai altiszt) tanfolyam

526 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Informatikai altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Katonai rendész, komendáns altiszt) tanfolyam

A Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Katonai rendész, komendáns altiszt) olyan személy, aki …

258.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Katonai rendész, komendáns altiszt) tanfolyam

525 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Katonai rendész, komendáns altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Helikopter fedélzeti altiszt) tanfolyam

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Helikopter fedélzeti altiszt) olyan személy, aki kellő …

276.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Helikopter fedélzeti altiszt) tanfolyam

570 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Helikopter fedélzeti altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Harckocsizó altiszt) tanfolyam

A Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Harckocsizó altiszt) képzés célja a Magyar …

394.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Harckocsizó altiszt) tanfolyam

838 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Harckocsizó altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Képi felderítő altiszt) tanfolyammal

A Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Képi felderítő altiszt) olyan személy, aki …

275.990 Ft

Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Képi felderítő altiszt) tanfolyammal

567 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kisalegység vezető, csoportparancsnok (Képi felderítő altiszt) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).