Tanfolyamok

Tanfolyamok

578 tanfolyam elérhető
See
Kezdő

Népi kézműves (Szíjgyártó-nyerges) tanfolyam

A Népi kézműves (Szíjgyártó-nyerges) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi …

379.990 Ft

Népi kézműves (Szíjgyártó-nyerges) tanfolyam

800 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népi kézműves (Szíjgyártó-nyerges) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam

 A vagyonvédelmi rendszerszerelő szakképesítéssel rendelkező személy objektumok, ingóságok technikai védelmével …

159.900 Ft

Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam

200 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Népi kézműves (Csipkekészítő) tanfolyam

A Népi kézműves (Csipkekészítő) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi …

84.900 Ft

Népi kézműves (Csipkekészítő) tanfolyam

800 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népi kézműves (Csipkekészítő) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Népi kézműves (Szőnyegszövő) tanfolyam

A Népi kézműves (Szőnyegszövő) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi …

379.990 Ft

Népi kézműves (Szőnyegszövő) tanfolyam

800 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népi kézműves (Szőnyegszövő) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a kézművességet szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Víz-és csatornamű kezelő tanfolyam

A Víz- és csatornamű kezelő egy település közműhálózatának és az …

169.900 Ft

Víz-és csatornamű kezelő tanfolyam

200 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Víz-és csatornamű kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam

A népi játék és kismesterségek oktatója - iskolarendszeren belül és …

139.900 Ft

Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam

180 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népi játék és kismesterségek oktatója képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a népi játékokat szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

A Népi kézműves (Takács) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi …

334.990 Ft

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népi kézműves (Takács) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a kézművességet szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Vízkútfúró tanfolyam

A vízkútfúró szakember a víztermelő kutak létesítésével, üzemeltetésével, felújításával, …

119.900 Ft

Vízkútfúró tanfolyam

600 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vízkútfúró tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (zongora) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zenét kedvelők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Üvegcsiszoló tanfolyam

Az üvegcsiszoló széles körű rajzi- és motívumszerkesztési tudással, üvegtörténeti- és …

599.900 Ft

Üvegcsiszoló tanfolyam

500 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Üvegcsiszoló képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és az üveget szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (vonós) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (vonós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (vonós) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zenét kedvelők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Vízügyi gépész tanfolyam

A vízügyi gépész a vízgazdálkodás területén alkalmazott hordozható és telepített …

119.990 Ft

Vízügyi gépész tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vízügyi gépész tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás). Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat. Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (rézfúvós) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (rézfúvós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (rézfúvós) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zenét kedvelők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Vésnök tanfolyam

A vésnök olyan fejlett formakultúrával, rajzi és térbeli ismeretekkel, valamint …

239.990 Ft

Vésnök tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vésnök képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a fémipart szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (pengetős) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (pengetős) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (pengetős) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zenét kedvelők (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Virágdekoratőr tanfolyam

A virágdekoratőr fő feladata különféle üzleti, kulturális és családi események, …

139.900 Ft

Virágdekoratőr tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Virágdekoratőr képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a virágot szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (orgonaépítő) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (orgonaépítő) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára. Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (orgonaépítő) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a zenét szeretők (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam

A virágkötő és virágkereskedő dísznövényekből, vágott és cserepes virágokból, zöldekből, …

299.900 Ft

Virágkötő és virágkereskedő tanfolyam

800 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Virágkötő és virágkereskedő képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a virág szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Számítógépes adatrögzítő tanfolyam

Felelős munkájával meghatározó szereplője az adatfeldolgozási és ügyviteli folyamatoknak. A …

69.900 Ft

Számítógépes adatrögzítő tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Számítógépes adatrögzítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam

A pénztárkezelő és valutapénztáros a pénzváltási tevékenységet végző hitelintézeti, illetve …

59.900 Ft

Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam

30 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Pénztárkezelő és valutapénztáros tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (fafúvós) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszert szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Biztosításközvetítő (függő és független) tanfolyam

A függő biztosításközvetítő önállóan és ügyfélorientáltan végzi az akár lakossági, …

179.900 Ft

Biztosításközvetítő (függő és független) tanfolyam

220 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Biztosításközvetítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító II. (cimbalom) tanfolyam

A szakképesítéssel rendelkező a megszerzett ismeretei alapján szakmai irányítás és …

Ft

Hangszerkészítő és -javító II. (cimbalom) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító II. (cimbalom) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszer szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Banki, befektetési termékértesítő tanfolyam

A banki, befektetési termékértékesítő személy ügyfélkiszolgálást, aktív bankműveleteket végez, ezekhez …

179.900 Ft

Banki, befektetési termékértesítő tanfolyam

160 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Banki,befektetési termékértesítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (zongora) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (zongora) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (zongora) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszert szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
HAMAROSAN
Kezdő

Vegyiáru eladó tanfolyam

A vegyiáruk jelentős része az egészségre és a környezetre ártalmas, …

HAMAROSAN

Vegyiáru eladó tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Vegyiáru eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (vonós) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (vonós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (vonós) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszert szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Haladó

Üzletvezető tanfolyam

Az üzletvezető ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működtetésével kapcsolatos feladatokat …

74.900 Ft

Üzletvezető tanfolyam

140 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Üzletvezető tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (rézfúvós) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

769.990 Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (rézfúvós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (rézfúvós) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszert szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Töltőállomás-kezelő tanfolyam

A töltőállomás-kezelő gépjármű üzemanyagokat, kenőanyagokat, autóápolási és felszerelési cikkeket és …

44.900 Ft

Töltőállomás-kezelő tanfolyam

240 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Töltőállomás-kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Ruházati eladó tanfolyam

A ruházati eladó az áruk jellemzőinek figyelembevételével mennyiségileg és minőségileg …

69.900 Ft

Ruházati eladó tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Ruházati eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Raktárvezető tanfolyam

A raktárvezető termelő vállalatok alapanyag, félkész áru, készáru raktárak, kereskedelmi …

109.900 Ft

Raktárvezető tanfolyam

160 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Raktárvezető tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (pengetős) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (pengetős) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (pengetős) képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a hangszert szeretők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
Kezdő

Numizmatikai becsüs tanfolyam

A numizmatikai becsüs elsősorban a numizmatikai tárgyak (érmek, pénzérmék, papírpénzek, …

379.900 Ft

Numizmatikai becsüs tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Numizmatikai becsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Műtárgybecsüs tanfolyam

A műtárgybecsüs elsősorban a műtárgyak (üveg, kerámia-porcelán, dísztárgy, fegyver, keleti …

239.900 Ft

Műtárgybecsüs tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Műtárgybecsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Műszaki eladó tanfolyam

Ellátja a kereskedelmi egység szabályszerű működtetésével kapcsolatos eladói feladatokat. Közreműködik …

79.900 Ft

Műszaki eladó tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Műszaki eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Játékbolti eladó tanfolyam

A játékbolti eladó alkalmassá teszi az üzletet a vásárlók fogadására. …

79.900 Ft

Játékbolti eladó tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Játékbolti eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Ingatlanközvetítő tanfolyam

Lakáscélú ingatlanok, nem lakás céljára szolgáló helyiségek és építési telek …

69.900 Ft

Ingatlanközvetítő tanfolyam

240 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Ingatlanközvetítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Festménybecsüs tanfolyam

A festménybecsüs elsősorban a festmények és grafikák készpénzes felvásárlását, bizományba, …

379.900 Ft

Festménybecsüs tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Festménybecsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Élelmiszer-eladó tanfolyam

Az Élelmiszer eladó tájékoztatja és kiszolgálja a vásárlókat. Kreatívan, ízlésesen, …

79.900 Ft

Élelmiszer-eladó tanfolyam

80 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Élelmiszer-eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Ékszerbecsüs tanfolyam

Az ékszerbecsüs elsősorban az ékszerek, dísztárgyak, drágakövek készpénzes felvásárlását, bizományba, …

279.900 Ft

Ékszerbecsüs tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Ékszerbecsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Drogerista tanfolyam

A drogerista drogériaüzletekben és bemutatókon a vásárlói igényeknek megfelelően tájékoztatást …

89.900 Ft

Drogerista tanfolyam

160 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Drogerista tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Bútorbolti eladó tanfolyam

A bútorbolti eladó az árukészletet szakszerűen előkészíti, bemutatását minőségorientált módon, …

79.900 Ft

Bútorbolti eladó tanfolyam

100 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Bútorbolti eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Bútor-és szőnyegbecsüs tanfolyam

A bútor- és szőnyegbecsüs elsősorban a bútorok és szőnyegek készpénzes …

319.900 Ft

Bútor-és szőnyegbecsüs tanfolyam

200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Bútor-és szőnyegbecsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Becsüs tanfolyam

A becsüs elsősorban értéktárgyak (bútorok, szőnyegek, ékszerek, dísztárgyak, drágakövek, festmények, …

414.990 Ft

Becsüs tanfolyam

880 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Becsüs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangszerkészítő és -javító I. (orgonaépítő) tanfolyam

Ezzel a képzéssel a hangszerész megfelelő ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy …

Ft

Hangszerkészítő és -javító I. (orgonaépítő) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangszerkészítő és -javító I. (orgonaépítő) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Barkács áruházi eladó tanfolyam

A barkács áruházi eladó tájékoztatja a vevőt az eszközök, kézi- …

79.900 Ft

Barkács áruházi eladó tanfolyam

100 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Barkács áruházi eladó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Szakértő

Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási tanfolyam

A Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző több területen lát el humánerőforráshoz …

129.900 Ft

Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási tanfolyam

240 Óra
Szakértő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Munkaerő-gazdálkodási és társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Társasházkezelő tanfolyam

A társasházkezelő az adott társasház adottságainak ismeretében - gazdasági elemzés …

59.900 Ft

Társasházkezelő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Társasházkezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Közművelődési munkatárs tanfolyam

Az előadó-művészeti intézményekben folyó szakmai munka során az elkészült művészi …

279.900 Ft

Közművelődési munkatárs tanfolyam

240 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Közművelődési munkatárs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek, IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.