Tanfolyamok

Tanfolyamok

578 tanfolyam elérhető
See
Haladó

Színész II. (Színházi és filmszínész) tanfolyam

A szakképesítéssel ellátható munkaterület: A Színész II. Színházi- és filmszínész …

449.990 Ft

Színész II. (Színházi és filmszínész) tanfolyam

960 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Színész II. (Színházi és filmszínész) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népzenész I. (Népi énekes) tanfolyam

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja táncegyüttesek …

214.990 Ft

Népzenész I. (Népi énekes) tanfolyam

420 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész I. (Népi énekes) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Színész I. (Bábszínész) tanfolyam

A szakképesítéssel ellátható munkaterület: A Színész I. Bábszínész olyan színészi …

239.990 Ft

Színész I. (Bábszínész) tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Színész I. (Bábszínész) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népzenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja táncegyüttesek …

214.990 Ft

Népzenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

420 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész I. (Húros-vonós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Színész I. (Színházi és filmszínész) tanfolyam

A szakképesítéssel ellátható munkaterület:A Színész I. Színházi- és filmszínész olyan …

239.990 Ft

Színész I. (Színházi és filmszínész) tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Színész I. (Színházi és filmszínész) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Színész II. (Bábszínész) tanfolyam

A szakképesítéssel ellátható munkaterület: A Színész II. Bábszínész előadói ismereteit, képességeit, …

449.990 Ft

Színész II. (Bábszínész) tanfolyam

960 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Színész II. (Bábszínész) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népzenész I. (Fafúvós) tanfolyam

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja táncegyüttesek …

214.990 Ft

Népzenész I. (Fafúvós) tanfolyam

420 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész I. (Fafúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Billentyűs) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Billentyűs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Énekes szólista) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

Szórakoztató zenész I. (Énekes szólista) tanfolyam

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Énekes szólista) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Népzenész I. (Billentyűs) tanfolyam

A népzenész hangversenyeken, ismeretterjesztő, élőzenei előadásokon, rendezvényeken lép fel. Ellátja táncegyüttesek …

214.990 Ft

Népzenész I. (Billentyűs) tanfolyam

420 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Népzenész I. (Billentyűs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Fafúvós) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

Szórakoztató zenész I. (Fafúvós) tanfolyam

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Fafúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

Szórakoztató zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Zeneszerzés) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Zeneszerzés) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Zeneelmélet-szolfézs) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Zeneelmélet-szolfézs) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Zeneelmélet-szolfézs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

Szórakoztató zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szórakoztató zenész I. (Ütős) tanfolyam

A szórakoztató zenész I. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

349.990 Ft

Szórakoztató zenész I. (Ütős) tanfolyam

738 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész I. (Ütős)
tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Ütős) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Ütős) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Ütős) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Billentyűs) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Billentyűs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Magánénekes) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Magánénekes) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Magánénekes) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Énekes szólista) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

Szórakoztató zenész II. (Énekes szólista) tanfolyam

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Énekes szólista) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kéményseprő tanfolyam

A kéményseprő önállóan elvégzi az égéstermék-elvezetők és tartozékainak tisztítását, ellenőrzését, …

99.900 Ft

Kéményseprő tanfolyam

800 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kéményseprő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beíratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Fafúvós) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

Szórakoztató zenész II. (Fafúvós) tanfolyam

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Fafúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Hangkultúra) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Hangkultúra) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Hangkultúra) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Fafúvós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Fafúvós) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Fafúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Klasszikus zenész II. (Billentyűs) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

769.990 Ft

Klasszikus zenész II. (Billentyűs) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész II. (Billentyűs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

Szórakoztató zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Húros-vonós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Zeneszerzés) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Zeneszerzés) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Zeneszerzés) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Zeneelmélet-szolfézs)

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Zeneelmélet-szolfézs)

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Zeneelmélet-szolfézs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Ütős) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Ütős) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Ütős) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

Szórakoztató zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Rézfúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Magánénekes) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Magánénekes) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Magánénekes) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Szórakoztató zenész II. (Ütős) tanfolyam

A szórakoztató zenész II. képzettségű hangszeres zenész és énekes szólista, …

399.990 Ft

Szórakoztató zenész II. (Ütős) tanfolyam

854 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szórakoztató zenész II. (Ütős) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Húros-vonós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Táncos I. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam

A klasszikus balett táncos, olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, …

Ft

Táncos I. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő Táncos képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Táncos I. (Klasszikus balett táncos) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Hangkultúra) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Hangkultúra) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Hangkultúra) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Táncos I. (Kortárs modern táncos) tanfolyam

A táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással …

Ft

Táncos I. (Kortárs modern táncos) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Táncos I. (Kortárs modern táncos) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Fafúvós) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Fafúvós) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Fafúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Klasszikus zenész I. (Billentyűs) tanfolyam

A klasszikus zenész élőzenei előadások (nyilvános vagy zártkörű rendezvények, hangversenyek, …

Ft

Klasszikus zenész I. (Billentyűs) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Klasszikus zenész I. (Billentyűs) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Szakértő

Kaszkadőrszakértő tanfolyam

A kaszkadőrszakértő egy produkcióban (film és reklám forgatásokon, tv felvételeken, …

289.990 Ft

Kaszkadőrszakértő tanfolyam

600 Óra
Szakértő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kaszkadőrszakértő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Táncos I. (Néptáncos) tanfolyam

A táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással …

Ft

Táncos I. (Néptáncos) tanfolyam

Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Táncos I. (Néptáncos) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kaszkadőr (motoros kaszkadőr) tanfolyam

A kaszkadőr egy művészeti produkció (film és reklám forgatások, tévé …

549.990 Ft

Kaszkadőr (motoros kaszkadőr) tanfolyam

1200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kaszkadőr (motoros kaszkadőr) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kaszkadőr (lovas kaszkadőr) tanfolyam

A kaszkadőr egy művészeti produkció (film és reklám forgatások, tévé …

549.990 Ft

Kaszkadőr (lovas kaszkadőr) tanfolyam

1200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kaszkadőr (lovas kaszkadőr) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kaszkadőr (gyalogos kaszkadőr) tanfolyam

A kaszkadőr egy művészeti produkció (film és reklám forgatások, tévé …

549.990 Ft

Kaszkadőr (gyalogos kaszkadőr) tanfolyam

900 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kaszkadőr (gyalogos kaszkadőr) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Kaszkadőr (autós kaszkadőr) tanfolyam

A kaszkadőr egy művészeti produkció (film és reklám forgatások, tévé …

549.990 Ft

Kaszkadőr (autós kaszkadőr) tanfolyam

1200 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kaszkadőr (autós kaszkadőr) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Jazz zenész II. (Ütős) tanfolyam

A jazz zenész, mint énekes, vagy hangszeres művész, elsősorban zenekarok, …

769.990 Ft

Jazz zenész II. (Ütős) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Jazz zenész II. (Ütős) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Jazz zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

A jazz zenész, mint énekes, vagy hangszeres művész, elsősorban zenekarok, …

769.990 Ft

Jazz zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Jazz zenész II. (Rézfúvós) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Jazz zenész II. (Jazz énekes) tanfolyam

A jazz zenész, mint énekes, vagy hangszeres művész, elsősorban zenekarok, …

769.990 Ft

Jazz zenész II. (Jazz énekes) tanfolyam

1700 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Jazz zenész II. (Jazz énekes) tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).