Feldolgozóipari képzések tanfolyamok

népszerű
Felkapott

Összes Feldolgozóipari képzések kurzusok

Tanfolyamok

    42 tanfolyam elérhető
    See
    Kezdő

    Halfeldolgozó tanfolyam

    A halfeldolgozó ismeri a halászati termékek átvételének műveleteit, jogszabályi előírásait, …

    139.990 Ft

    Halfeldolgozó tanfolyam

    250 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Halfeldolgozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Élelmiszeripari laboráns tanfolyam

    Az élelmiszeripari laboráns az élelmiszeripari nyersanyagok, félkész és késztermékek analitikai …

    204.990 Ft

    Élelmiszeripari laboráns tanfolyam

    400 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül az Élelmiszeripari laboráns tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Élelmiszeripari gyártáselőkészítő tanfolyam

    Az élelmiszeripari gyártáselőkészítő képzés olyan általános és széleskörű tudás és …

    95.990 Ft

    Élelmiszeripari gyártáselőkészítő tanfolyam

    150 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül az Élelmiszeripari gyártáselőkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Élelmiszeripari gépjavító tanfolyam

    Az élelmiszeripari gépjavító munkája során felismeri az élelmiszeripari gépek, gépsorok …

    169.990 Ft

    Élelmiszeripari gépjavító tanfolyam

    320 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül az Élelmiszeripari gépjavító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Tejipari szakmunkatárs tanfolyam

    A tejipari szakmunkatárs ismeri a tehéntej természetét, jellemző tulajdonságait, a …

    159.990 Ft

    Tejipari szakmunkatárs tanfolyam

    300 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Tejipari szakmunkatárs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Vincellér tanfolyam

    A vincellér a szőlőnövény ápolásához a szőlőültetvény kezeléséhez értő, a …

    159.990 Ft

    Vincellér tanfolyam

    300 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Vincellér tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Szikvízgyártó tanfolyam

    A Szikvízgyártó munkája során ellátja egy szikvízüzem rá bízott feladatait, …

    84.990 Ft

    Szikvízgyártó tanfolyam

    120 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Szikvízgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Sütő-és cukrászipari szakember tanfolyam

    A sütő- és cukrászipari szakember kiszámolja és kiméri a szükséges …

    249.990 Ft

    Sütő-és cukrászipari szakember tanfolyam

    500 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Sütő-és cukrászipari szakember tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Speciális-mentes sütőipari termékkészítő tanfolyam

    A speciális-mentes sütőipari termékkészítő különböző eljárásokkal kizárólag speciális-mentes sütőipari termékeket …

    139.990 Ft

    Speciális-mentes sütőipari termékkészítő tanfolyam

    250 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Speciális-mentes sütőipari termékkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Mézeskalács készítő tanfolyam

    A Mézeskalács készítő szakember a kézműves körülmények között mézeskalácsokat és …

    119.990 Ft

    Mézeskalács készítő tanfolyam

    200 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Mézeskalács készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Kézműves sörgyártó tanfolyam

    A Kézműves sörgyártó munkája során ellátja egy sörfőző üzem rábízott …

    204.990 Ft

    Kézműves sörgyártó tanfolyam

    400 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Kézműves sörgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Kézműves élelmiszerkészítő tanfolyam

    A kézműves élelmiszerkészítő a kis mennyiségű, elsősorban kézműves eljárással élelmiszereket …

    159.990 Ft

    Kézműves élelmiszerkészítő tanfolyam

    300 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Kézműves élelmiszerkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Borász tanfolyam

    A borász borkészítéshez értő, a szaktechnológia alkalmazásában jártas szakember. Elvégzi …

    159.990 Ft

    Borász tanfolyam

    300 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Borász tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Bonbon- és cukorkakészítő tanfolyam

    A Bonbon- és cukorkakészítő szakember kézműves és ipari körülmények között …

    119.990 Ft

    Bonbon- és cukorkakészítő tanfolyam

    200 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Bonbon- és cukorkakészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Textiltisztító és textilszínező tanfolyam

    A textiltisztító és textilszínező egyrészt lakossági, másrészt nagybani textilfelhasználók (szállodaipar, …

    139.990 Ft

    Textiltisztító és textilszínező tanfolyam

    250 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Textiltisztító és textilszínező tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Szűcs tanfolyam

    A szűcs kikészített szőrmés bőrök/prémek feldolgozásával foglalkozik. A különböző prémekből …

    289.990 Ft

    Szűcs tanfolyam

    600 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Szűcs tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Szőrmésbőr kikészítő tanfolyam

    A Szőrmésbőr kikészítő a különböző nyers, konzervált szőrmésbőrök kikészítésével, nemesítésével …

    289.990 Ft

    Szőrmésbőr kikészítő tanfolyam

    600 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Szőrmésbőr kikészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Szériázó/Terítékrajz készítő tanfolyam

    A Szériázó/terítékrajz készítő az alapképzésben elsajátított (Divatszabó: Férfi divatszabó, Női …

    204.990 Ft

    Szériázó/Terítékrajz készítő tanfolyam

    400 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Szériázó/Terítékrajz készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Munkaruha- és védőruha készítő tanfolyam

    A munkaruha- és védőruha készítő feladata műszaki dokumentáció alapján, sorozat- …

    419.990 Ft

    Munkaruha- és védőruha készítő tanfolyam

    900 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Munkaruha- és védőruha készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Kötöttáru-összeállító tanfolyam

    Kötöttáru összeállító feladata, a műszaki dokumentáció alapján, kötött-hurkolt kelméből kiszabott …

    379.990 Ft

    Kötöttáru-összeállító tanfolyam

    800 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Kötöttáru-összeállító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Csecsemő- és gyermekruha készítő tanfolyam

    A csecsemő-és gyermekruha készítő alkalmazottként vagy vállalkozóként sorozat és szalontechnológiával …

    379.990 Ft

    Csecsemő- és gyermekruha készítő tanfolyam

    800 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igény kiemelt juttatási, és kereseti lehetőséget kínál leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Csecsemő- és gyermekruha készítő képzés, tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik, mely egyértelműen jelzi, hogy a karrier és a divatszakma iránt érdeklődők, (önmegvalósítók) számára egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőség a most induló (kínált) képzésre történő beiratkozás. Képzéseinknél fő szempontként jelentkeznek a szektorok, ágazatok (IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái. Az új felnőttképzési jogszabályok, és meghatározott irányok folyamatos figyelésével, kialakításában történő részvétellel, folyamatos piaci igény figyelésen és piackutatáson keresztül tervezzük, és szervezzük kurzusainkat.
    Kezdő

    Cipőfelsőrész-készítő tanfolyam

    A cipőfelsőrész-készítő alkalmazottként vagy vállalkozóként bőrből, műbőrből textil-és szintetikus anyagból …

    289.990 Ft

    Cipőfelsőrész-készítő tanfolyam

    600 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Cipőfelsőrész-készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Keveréktakarmány-gyártó tanfolyam

    A keveréktakarmány-gyártó a keveréktakarmány előállítást végző üzemek munkaterületein végzi tevékenységét …

    169.990 Ft

    Keveréktakarmány-gyártó tanfolyam

    320 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Keveréktakarmány-gyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Vulkanizálógép kezelő tanfolyam

    A vulkanizálógép-kezelő feladata az előformázott, felépített nyers gumitermékek végső alakjának …

    159.900 Ft

    Vulkanizálógép kezelő tanfolyam

    150 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Vulkanizálógép kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Minden szint

    Vágógép-kezelő tanfolyam

    A vágógép-kezelő feladata a jellemzően kalander gépsoron előállított széles lemezek …

    109.900 Ft

    Vágógép-kezelő tanfolyam

    130 Óra
    Minden szint
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Vágógép-kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Színátalakító (Color converter) tanfolyam

    A színátalakító (color converter) az analóg és/vagy digitális nyomdai technológiákat …

    99.900 Ft

    Színátalakító (Color converter) tanfolyam

    320 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Színátalakító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Nyomdai formakészítő tanfolyam

    A nyomdai formakészítő a hagyományos nyomdai technológiákat üzemszerűen alkalmazó nyomdákban …

    99.900 Ft

    Nyomdai formakészítő tanfolyam

    280 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Nyomdai formakészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Műanyag hegesztő tanfolyam

    A műanyaghegesztő szakképesítéssel rendelkező munkaterülete kiterjed a hőre lágyuló műanyag …

    289.900 Ft

    Műanyag hegesztő tanfolyam

    160 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Műanyag hegesztő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Kalandergép-kezelő tanfolyam

    Elvégzi a hagyományos és digitális naplózási feladatokat, adatokat, adatbázisokat kezel …

    99.900 Ft

    Kalandergép-kezelő tanfolyam

    150 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Kalandergép-kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Kádár, bognár tanfolyam

    A kádár feladatköre a kádáripari késztermékeket gyártó üzemekben a következő: …

    389.990 Ft

    Kádár, bognár tanfolyam

    820 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Kádár, bognár tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Ipari gumitermék-előállító tanfolyam

    Az ipari gumitermék előállító a gumiipari keverőgépeken receptura alapján gumikeveréket …

    169.900 Ft

    Ipari gumitermék-előállító tanfolyam

    250 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül az Ipari gumitermék-előállító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Gumikeverék-készítő tanfolyam

    A gumikeverék-készítő feladata a gumitermékek gyártáshoz szükséges gumikeverékek gyártása és …

    179.900 Ft

    Gumikeverék-készítő tanfolyam

    200 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Gumikeverék-készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Ajánlott
    Kezdő

    Fröccsöntő tanfolyam

    A szakképesítéssel rendelkező részben önállóan, részben a munkahelyi vezető irányítása …

    279.900 Ft

    Fröccsöntő tanfolyam

    160 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Fröccsöntő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Faipari gépkezelő tanfolyam

    A faiparban előforduló forgácsoló gépeket biztonságosan és szakszerűen kezeli, a …

    489.900 Ft

    Faipari gépkezelő tanfolyam

    700 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Faipari gépkezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Extrudergép-kezelő tanfolyam

    A szakképesítéssel rendelkező feladata részben önállóan, részben a munkahelyi vezető …

    99.900 Ft

    Extrudergép-kezelő tanfolyam

    120 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül az Extrudergép-kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Digitális montírozó és nyomóforma készítő tanfolyam

    A digitális montírozó és nyomóformakészítő az analóg és/vagy digitális nyomdai …

    119.900 Ft

    Digitális montírozó és nyomóforma készítő tanfolyam

    480 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Digitális montírozó és nyomóforma készítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Haladó

    Bútorműves, műbútorasztalos tanfolyam

    Művészi gondolkodással rendelkezik, keze nyomán életre kelti a XIX-XX. század …

    469.900 Ft

    Bútorműves, műbútorasztalos tanfolyam

    1010 Óra
    Haladó
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Bútorműves, műbútorasztalos tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket
    Kezdő

    Száraztésztagyártó tanfolyam

    A száraztésztagyártó a munkája során az alap, segéd és járulékos …

    189.900 Ft

    Száraztésztagyártó tanfolyam

    320 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Száraztésztagyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket
    Kezdő

    Növényolajgyártó tanfolyam

    A növényolajgyártó étolajok előállítására alkalmas olajmagvakból vagy olajtartalmú növényi részekből …

    169.990 Ft

    Növényolajgyártó tanfolyam

    320 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Növényolajgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Molnár tanfolyam

    Ismeri és működteti a malomban az őrlésre történő előkészítés {halmaztisztítás, …

    289.900 Ft

    Molnár tanfolyam

    520 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Molnár tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Mélyfúró tanfolyam

    A mélyfúró rendeltetésszerűen és biztonságosan működteti, valamint javítja és karbantartja …

    204.990 Ft

    Mélyfúró tanfolyam

    400 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Mélyfúró tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
    Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
    Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
    Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
    Kezdő

    Külszíni bányász tanfolyam

    A szakképesítés a külszíni szilárdásvány-kitermelő gépek, berendezések (termelő, szállító, törő, …

    204.990 Ft

    Külszíni bányász tanfolyam

    400 Óra
    Kezdő
    A tanfolyam előnyei:
    Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
    Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
    Ezen ágazaton belül a Külszíni bányász tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).