Szakmaszerzés tanfolyamok

Tanfolyamok

38 tanfolyam elérhető
See
Haladó

Raktáros tanfolyam

A raktáros tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

119.990 Ft

Raktáros tanfolyam

200 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Raktáros tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Csontozó munkás tanfolyam

A Csontozó munkás tanfolyam olyan képzés, ahol a résztevő megtanulja …

134.990 Ft

Csontozó munkás tanfolyam

240 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Csontozó munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Kezdő

Parkgondozó tanfolyam

A parkgondozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

169.990 Ft

Parkgondozó tanfolyam

320 Óra
Kezdő
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a parkgondozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Fémipari gyártás előkészítő tanfolyam

A Fémipari gyártás előkészítő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a …

204.990 Ft

Fémipari gyártás előkészítő tanfolyam

400 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a fémipari gyártás előkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kárpit behúzó tanfolyam

Az Kárpit behúzó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

204.990 Ft

Kárpit behúzó tanfolyam

400 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Kárpit behúzó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Famegmunkáló tanfolyam

A Famegmunkáló tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

204.990 Ft

Famegmunkáló tanfolyam

400 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Famegmunkáló tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Csőhálózat-szerelő tanfolyam

A Csőhálózat-szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Csőhálózat-szerelő tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Csőhálózat-szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Égéstermék elvezető szerelő tanfolyam

Az Égéstermék elvezető szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatod a …

224.990 Ft

Égéstermék elvezető szerelő tanfolyam

450 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Égéstermék elvezető szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Útfenntartó tanfolyam

Az Útfenntartó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak megfelelő …

549.990 Ft

Útfenntartó tanfolyam

1260 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Útfenntartó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Vízszigetelő tanfolyam

A Vízszigetelő olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak megfelelő tevékenységeket... …

289.990 Ft

Vízszigetelő tanfolyam

600 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára. Hő- és hangszigetelő tanfolyam
Ezen ágazaton belül a Vízszigetelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Pénztáros tanfolyam

A pénztáros tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

159.990 Ft

Pénztáros tanfolyam

300 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a pénztáros tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Bolti előkészítő tanfolyam

A bolti előkészítő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

159.990 Ft

Bolti előkészítő tanfolyam

300 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Bolti előkészítő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kishajóalkatrész-javító tanfolyam

Az kishajóalkatrész-javító tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

204.990 Ft

Kishajóalkatrész-javító tanfolyam

400 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a kishajóalkatrész-javító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hangosító tanfolyam

A hangosító tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Hangosító tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Hangosító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hulladékgyűjtő és -szállító tanfolyam

A hulladékgyűjtő és – szállító tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod …

84.990 Ft

Hulladékgyűjtő és -szállító tanfolyam

120 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a hulladékgyűjtő és – szállító tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Hulladékválogató és -feldolgozó tanfolyam

A hulladékválogató és - feldolgozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod …

84.990 Ft

Hulladékválogató és -feldolgozó tanfolyam

120 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a hulladékválogató és - feldolgozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Felépítő gép kezelő tanfolyam

A felépítő gép kezelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a …

139.990 Ft

Felépítő gép kezelő tanfolyam

250 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a felépítő gép kezelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szakácssegéd tanfolyam

A szakácssegéd tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

289.990 Ft

Szakácssegéd tanfolyam

600 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a szakácssegéd tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Pincérsegéd tanfolyam

A pincérsegéd tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

289.990 Ft

Pincérsegéd tanfolyam

600 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a pincérsegéd tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Cukrászsegéd tanfolyam

A cukrászsegéd tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

289.990 Ft

Cukrászsegéd tanfolyam

600 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a cukrászsegéd tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Segédgondozó tanfolyam

A segédgondozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

349.990 Ft

Segédgondozó tanfolyam

735 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a segédgondozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Háztartásvezető tanfolyam

A háztartásvezető tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

224.990 Ft

Háztartásvezető tanfolyam

450 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Háztartásvezető tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Mezőgazdasági munkás tanfolyam

A mezőgazdasági munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Mezőgazdasági munkás tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Mezőgazdasági munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
-59%
Haladó

Aranykalászos gazda tanfolyam

Az Aranykalászos gazda tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

99.000 Ft239.990 Ft

Aranykalászos gazda tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az Aranykalászos gazda tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Kerti munkás tanfolyam

A kerti munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Kerti munkás tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a kerti munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Növényházi munkás tanfolyam

A növényházi munkás tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

159.990 Ft

Növényházi munkás tanfolyam

300 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Növényházi munkás tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Erdőművelő tanfolyam

Az erdőművelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

134.990 Ft

Erdőművelő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az erdőművelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Állatgondozó tanfolyam

Az állatgondozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Állatgondozó tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül az állatgondozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Betonacél-szerelő tanfolyam

A Betonacél-szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatja a szakirányodnak megfelelő …

239.990 Ft

Betonacél-szerelő tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Betonacél-szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Gipszkarton szerelő tanfolyam

A Gipszkaron szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatja a szakirányának …

259.990 Ft

Gipszkarton szerelő tanfolyam

550 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Gipszkarton szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Gépi vakoló tanfolyam

A Gépi vakoló tanfolyam egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a …

239.990 Ft

Gépi vakoló tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Gépi vakoló tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Falazó kőműves tanfolyam

A Falazó kőműves egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak …

449.990 Ft

Falazó kőműves tanfolyam

960 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Falazó kőműves tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Szobafestő tanfolyam

A Szobafestő tanfolyam egy olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakiránynak …

239.990 Ft

Szobafestő tanfolyam

480 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Szobafestő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Zsaluzó, állványozó tanfolyam

A Zsaluzó, állványozó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

419.990 Ft

Zsaluzó, állványozó tanfolyam

900 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Zsaluzó, állványozó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Konzervgyártó tanfolyam

A Konzervgyártó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak megfelelő …

169.990 Ft

Konzervgyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Konzervgyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Keksz- és ostyagyártó tanfolyam

A keksz-és ostyagyártó tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

169.990 Ft

Keksz- és ostyagyártó tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Keksz-és ostyagyártó tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Asztalosipari szerelő tanfolyam

Az Asztalosipari szerelő tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulhatod a szakirányodnak …

134.990 Ft

Asztalosipari szerelő tanfolyam

240 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a Asztalosipari szerelő szerelő tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).
Tanfolyamainknál fő szempontként jelentkeznek ezen szektorok, ágazatok (irányok, területek) IPAR 4.0, Szakképzés 4.0, stb.) fejlesztési stratégiái.
Az új felnőttképzési jogszabályok, törvényi előírások, követelményrendszerek, és a minőségirányítási folyamatok szem előtt tartásával, és annak mindenkori megfelelésével, tervezzük, szervezzük és teljes körűen kivitelezzük kurzusainkat.
Magánszemélyeknek, cégeknek (KKV.) és a vállalati szektor résztvevőinek folyamatos piackutatáson alapuló kínálatunkkal biztosítjuk együttműködésünket.
Haladó

Faiskolai kertész tanfolyam

A faiskolai kertész tanfolyam olyan képzés, ahol megtanulod a szakirányodnak …

169.990 Ft

Faiskolai kertész tanfolyam

320 Óra
Haladó
A tanfolyam előnyei:
Magánszemélyek/Vállalkozások számára egyaránt!
Az elsődleges munkaerőpiacon jelentkező ágazati igények kiemelt juttatási, és kereseti lehetőségeket kínálnak leendő képzésben résztvevőink számára.
Ezen ágazaton belül a faiskolai kertész tanfolyam a jelenlegi munkaerőpiacon hiányszakmaként jelentkezik. Ez egyértelműen jelzi, hogy a résztvevők karrierlehetőségeinek bővítésére egy kecsegtető, és egyben kiemelkedő lehetőséget nyújt a most induló képzésünkre történő beiratkozás (eseti becsatlakozás).